Belföld

Arzenál a hajdúhadházi telephelyen is

Hajdúhadházon is találtak haditechnikai termékeket a rendőrök annak a cégnek a telephelyén, amelynek Nyírbátor melletti ingatlanáról éles puskagránátok kerültek elő.

Hajdúhadházon lezárult a cég ottani telephelyének átvizsgálása: három hanggránátot, két 120 milliméteres vetőtöltetet, valamint egy 12,7 milliméteres, valószínűleg nyomjelző lövedéket találtak a honvédségi anyagok tárolására szolgáló mintegy tizenötezer, üresnek vélt láda között.

Korábban Nyírbátorban tucatnyi éles puskagránátot, valamint több mint száz, robbanóanyagot is tartalmazó gyakorlógránátot és más tüzérségi lövedéket találtak a rendőrök, akik egy bejelentés alapján tartottak helyszíni szemlét a cég telephelyén.

Az ügyben haditechnikai termékekkel való visszaélés megalapozott gyanúja alapján, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a rendőrség. A magántulajdonban lévő cég korábban honvédségi eszközök megsemmisítésére szerződött, de a papírok szerint vállalását már teljesítette.

A nyomozásnak azt kell tisztáznia, hogy a most megtalált robbanóanyagok hogyan kerültek a telephelyekre. A haditechnikai termékkel való visszaélés bűntettéért az elkövetőt a bíróság kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik