Belföld

Ügynök volt az evangélikus rektor

Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem kinevezett rektora közleményben ismerte el, hogy ügynökként tevékenykedett a Kádár-rendszerben.

A rektor az evangelikus.hu honlapon olvasható írásában kitért arra, hogy 1984-től kapcsolatban állt a Belügyminisztérium titkosszolgálatával. Megjegyezte azt is, hogy rektori kinevezésének ez év május 18-i átvétele után az egyház kereste meg múltbéli tevékenységét illetően, erre reagálva írta közleményét.

Szabó Lajos 1984-ben hozott döntéséről azt írta: „Sajnos úgy láttam, hogy a Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlésének zökkenőmentes lebonyolítását, valamint a gyenesi ifjúsági konferenciák folyamatos és zavartalan megrendezését az akkori körülmények között minden eszközzel biztosítani kell, mivel ez a két rendezvény kiemelkedő jelentőséggel bír egyházunk életét és jövőjét illetően”.

A rektor azt hangsúlyozta, hogy tudomása szerint ügynöki tevékenységével „sem személyeknek, sem egyházának” nem okozott kárt. „Ha akaratom ellenére ez mégis megtörtént, akkor azoktól, akiket megbántottam, valamint mindazoktól, akik számára ez a bejelentés csalódást és fájdalmat okoz, bocsánatot kérek” – tette hozzá.

A hittudományi egyetem vezetője felvetette: azt, hogy akkori döntése „mennyiben volt helytelen vagy szükséges”, bárki saját lelkiismerete szerint megítélheti. Szabó Lajos a honlapon szombaton megjelentetett közleményében azt is írta: további munkájával egyháza épülését és közösségének megerősödését szeretné szolgálni.

Az Oktatási és Kulturális Minisztériumban május 18-án adták át azt az okiratot, amely szerint Sólyom László köztársasági elnök Szabó Lajos egyetemi tanárt augusztus 1-jétől 2014. július 31-ig terjedő időtartamra az Evangélikus Hittudományi Egyetemen a rektori feladatok ellátásával bízza meg.

Szabó Lajos 1953-ban született, 1977-ben végezte el a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémiát. PhD-fokozatát hittudományból szerezte 1992-ben. 1998–2006 között az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora, 2007-től rektorhelyettese volt. Ettől az évtől a hittudományi egyetem hatodéves képzésének vezetője lett, 2008-tól pedig a Magyarországi Evangélikus Egyház diakóniai bizottságának tagja lett. Tavalytól a Luther Kollégium Igazgatótanácsának elnöki tisztségét is betölti.

Szabó Lajost az MTI kedden nem tudta elérni. Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke azt közölte az MTI-vel, hogy az egyház vezető testületei várhatóan megtárgyalják ezt a témát a közeljövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik