Ódor Ferenc (Fidesz), a megyei közgyűlés, illetve a védelmi bizottság elnöke az MTI-nek csütörtök késő délután azt mondta: annyiban javult a helyzet, hogy folyamatosan apadnak a folyók, újabb utánpótlás a felvidéki térségből egyelőre nem érkezett.
Az árhullám csúcsa jelenleg Köröm, Sajólád, Kiscsécs, Nagycsés, Bőcs, Ónod, Kesznyéten térségében jár, ezeken a településeken védekeznek intenzíven, sok százan vannak a gátakon, vízügyesek, önkéntesek, rendőrök, tűzoltók, honvédek, polgári védelmi szakemberek, és természetesen a helybéliek. Példás az összefogás, több helyről érkezik segítség – hangsúlyozta Ódor Ferenc.
Mint mondta: a katonának várhatóan a napi szolgálat után visszatérhetnek laktanyájukba.
Edelényben is tovább tart a védekezés, csakúgy mint Szendrőben, ahol rendőr szakközépiskolások is védekeznek. Eddig mintegy tíz lakóház vált romossá a megyében, de ez a szám nőhet, miután visszahúzódik a víz.
Az árhullám apadása valamelyest bizakodásra ad okot – fogalmazott Ódor Ferenc, megemlítve, hogy a töltések nagyon átáztak, védképességük ezért csökkent, a veszély nem múlt el, az árhullám lassan vonul le mind a Sajón, mind a Hernádon, mind pedig a Bódván. Egyik folyón sem volt még ilyen áradat, talán csak az a szerencse, hogy a Tisza eddig befogadja a nagyvizet – mondta a megyei védelmi bizottság elnöke az MTI-nek.