A Magyar Szocialista Párt kemény, kritikus, határozott és konstruktív, alternatívát felmutatni képes ellenzéki szerepre készül – mondta a párt parlamenti frakcióvezetője szerdán Egerben. Mesterházy Attila azt mondta, hogy minden esetben rá fognak mutatni a Fidesz hibáira, tévedéseire vagy adott esetben hazugságaira. Elmondása szerint szakítani fognak az elmúlt nyolc év fideszes gyakorlatával, és nem mondanak mindenre nemet anélkül, hogy bemutatnák saját elképzelésüket.
A szocialista politikus arról is beszélt, hogy az MSZP-nek új stílust és működési rendet kell kialakítania ellenzéki pártként. Ennek a karakternek a kialakítása lépésről lépésre történik majd, és “vannak ebben csetlések-botlások, ezt el kell, hogy ismerjük”.
Az MSZP hamarosan többnapos informális frakcióülést tart, ahol a képviselők megbeszélik, hogyan politizálnak majd a parlamentben. A kommunikáción is javítani kell, és megoldásokat kell adni a hétköznapi problémákra – közölte. Mesterházy Attila azt mondta: a szocialista pártnak “nyitott, demokratikus, nemzeti és karakteresen baloldali néppártként kell működnie”.