Belföld

Árvízi abszurd – cserepadon a szakértelem?

Az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet szakértelme nem kell a szaktárcának.

Az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet szerint az árvízi katasztrófa nagy mértékben mérsékelhető lenne, ha a szaktárca végre igénybe venné szakértelmét. A minisztérium szerint az árvízvédelmi feladatokat – ahogy eddig is – a vízügyi igazgatóságoknak kell ellátniuk.

A nonprofit szervezet nehezményezi, hogy noha “árvíz és belvízvédekezésre lett létrehozva”, szakértelmére nincs szükség, pedig szakemberei tudása a védekezés területén kimagasló, nagy mennyiségű fáklya, homokzsák készletekkel rendelkezik, ami azonnal szállítható lenne. A társaság érthetetlennek tartja, hogy segítségére nem tart igényt senki.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium erre úgy reagált, hogy az ÁBKSZ 2008. január 1-jével a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez. került vagyonkezelésébe. Az árvízvédelem állami feladat, ezért az ehhez kapcsolódó gépek, eszközök a feladatot korábban is ellátó területi vízügyi igazgatóságokhoz kerültek.

Az árvízvédelmi feladatokat – ahogy eddig is – a vízügyi igazgatóságok továbbra is folyamatosan képesek ellátni, jelenleg más vízügyi igazgatóságoktól átvezényelt szakemberek is segítik a munkát. A vízügyi szakemberek a katasztrófavédelemmel együttműködve felkészülten és szervezetten dolgoznak azon, hogy az áradás hatásait csökkentsék és az emberek és javaik biztonságba kerüljenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik