Belföld

Országos káosz az időjárás miatt

A tűzoltók nem győzik a munkát annyi helyre riasztják őket.

Országszerte már 2093 embert kellett kitelepíteni, vagy kimenekíteni lakóhelyéről, a tűzoltók és a katasztrófavédelmisek a vihar által leginkább sújtott északi területekre irányítják a szakembereiket – tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Szentes György szóvivő szerint csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1900 embert érintett a kitelepítés, Szikszón az éjjel negyven embert gumicsónakkal menekítettek ki. Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest és Veszprém megyében is voltak kitelepítések – tette hozzá.

Kidőlt fák nehezítik az ország több városában a közlekedést. Budapesten reggel, a Budakeszi utat a Szépjuhászné utcánál lezárták, több BKV-busz is eltereltek. A Fővinform tájékoztatása szerint fakidőlések nehezítik a közlekedést Budán a Hidegkúti, a Pasaréti úton, a Stromfeld Aurél utcában, a Hollós utcában, Pesten a Podmaniczky utcában. Az Albertirsai úton nem jár a 100-as busz, mert beszakadt az aszfalt. Minden olyan útvonalon, ahol nagyobb zöldövezet van, dugóra kell számítani. A BKV fődiszpécsere szerint terelt útvonalon közlekedik az 5-ös, 63-as, 133-as, 137-es, 250-es és 291-es busz, a 22-es pedig megosztva közlekedik Budakeszi és a Korányi kórház, valamint a Moszkva tér és Szépjuhászné között. A BKV a fogaskerekűt továbbra is autóbusszal pótolja.

Vasárnap reggel óta már 500 bejelentés érkezett a fővárosi tűzoltókhoz a viharral kapcsolatban, a szakembereket fakidőléshez, vízszivattyúzáshoz, leszakadt vezetékekhez. Közben újabb riasztásokat is kapnakm, így mérlegelniük kell, mindenhova nem tudnak azonnal kivonulni.

A legnehezebb helyzet továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van, ahol ma összeül a védelmi bizottság, miután a Sajó mentén a vízállások már meghaladhatják az eddig mért legmagasabb vízszinteket, a Bódva hasonló magas vízállással tetőzhet.

Szalonnán az éjszaka két családot kellett kiköltöztetni, Szendrőnél 80-100 házat veszélyeztet közvetlenül a folyó, Edelényben pedig egész éjjel magasították a töltést, hogy a mederben tartsák a vizet.

Szikszón a kórházat körbezárta a víz, a betegek nincsenek veszélyben. Füzesséry József polgármester közölte, a kórházban mintegy 240 beteg van, ellátásukról gondoskodnak, vizet, kenyeret és más élelmiszereket bejuttatnak.

Sátoraljaújhelyen a Ronyva-patak elöntötte a város alsó részét, eddig körülbelül 400 embert kellett kiköltöztetni. Ezen a területen már védhetetlen a vízfolyás – közölték a katasztrófavédelmi szakemberek, akik jelenleg az ipari parkot próbálják megmenteni az ártól.

Nem sokat javult a helyzet Miskolcon sem, a kiliáni, diósgyőri városrészben továbbra is utak sokaságán hömpölyög a megáradt Szinva-patak vize. Éjszaka is több százan védekeztek homokzsákokkal, de a tűzoltóság tájékoztatása szerint az ár levonulásáig nincs hova szivattyúzni a vizet.

Romlott a helyzet a vasútvonalakon is, van a hol csak késésekre kell számítani, de Budapest-Esztergom között vonatpótló autóbuszok közlekednek.A Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely vasútvonalon Tolcsva és Sárospatak között le kellett zárni a vasúti pályát, mert a lezúduló víz alámosta a síneket. Ezen a szakaszon is autóbuszok viszik az utasokat, miként a Budapest-Nagykanizsa vasútvonalon Lepsény és Balatonszentgyörgy között is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik