Belföld

Elzárt települések, súlyos sérült Baranyában

Három település megközelíthetetlen a megáradt Baranya csatorna miatt.

A Vázsnok, Tarrós és Vásárosdombó felé vezető utat a megáradt Baranya csatorna öntötte el. Mindhárom település a 611-es út mentén fekszik, és azzal a Sásddal szomszédos, ahol éppen a legsúlyosabb a helyzet Baranyában.

Sásdon már csónakkal közlekednek a mentésben dolgozók. A városban több embert ki kellett költöztetni és sürgősen alternatív megoldást kell találni az ivóvízellátására, mert az esőzés miatt a kisvárosban lehetetlenné vált a vezetékes hálózat üzemeltetése.

A lakosságot lajtoskocsikból látják el vízzel, vagy Budapestről zacskós vizet hozatnak.Több lezárt, illetve járhatatlan útszakasz van egyébként Baranyában. Máza és a Tolna megyei Kismányok között már tegnap óta nem lehet közlekedni. Az alsómocsoládi és a tarrósi bekötőutat, valamint a 66-os utat Sásdnál éjjel zárták le. A Felső-tó megemelkedett vízszintje miatt Somogyhatvan és Patosfa között is járhatatlan az út. Járhatatlan a vázsnoki bekötőút, a Mázáról kivezető út, és már nem lehet közlekedni Mágocs körzetében sem.

A katasztrófavédelem közölte azt is, hogy Horváthertelenden egy ember súlyosan megsérült, amikor egy lakóház melléképülete az esőzés és a vihar miatt összeomlott. A szerencsétlenül járt ember csípőtörést szenvedett. Baranyában ő volt az, aki a rendkívüli időjárás miatt sérül meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik