Belföld

Árvíz: a kormány még húzza az időt

Az ügyvezető vízügyi miniszter még nem rendelt el veszélyhelyzetet.

Mindenki arra számított, hogy Szabó Imre a rendkívüli árvízi helyzetről meghirdetett sajtótájékoztatóján jelenti be a vészhelyzetet ám helyette szakállamtitkára csak annyit közölt, hogy az árvízi védekezést irányító Országos Műszaki Irányító Törzs a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén már kezdeményezte a veszélyhelyzet kihirdetését.

Kóthay László a kormányzati koordinációs bizottság ülésén teszi meg erre vonatkozó javaslatát, amit a szakállamtitkár szerint a testület jóváhagy és elrendeli a rendkívüli készültséget. Ez azért furcsa, mert tegnap a kormány azt mondta, hogy a veszélyhelyzet kihirdetését a műszaki irányító törzs kezdeményezheti és kihirdetésével egyidejűleg jön létre a koordinációs bizottság.

A szakemberek a veszélyhelyzet kihirdetését tegnap nem tartották indokoltnak, ezért várta hiába Káli Sándor, Miskolc polgármestere az általa elrendelt veszélyhelyzet “megerősítését” a kormánytól. Veszélyhelyzetben a kormány koordinációs bizottsága fogja össze az árvízi védekezést.

Az árvíz mellett komoly gondot jelent, hogy az esőzések miatt egyre nagyobb területen kell védekezni a belvíz ellen is. A vészhelyzetet várhatóan egyébként nem rendelik el minden önkormányzat területére, most válogatják azt a 20-40 települést, amelyet az intézkedés érinteni fog – mondta Kóthay László.

Előzőleg katasztrofálisnak minősítette a Borsod-Abaúj-Zeplén megyei árvízhelyzetet az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. Rácz Miklós szerint a Sajón, a Bódván és a Hernádon egyszerre alakult ki árhullám, vélhetően minden eddigit meghaladnak majd a vízszintek. A szakemberek felkészültek a települések esetleges kitelepítésére is.

Ma délelőttig országszerte több mint kétezer embert kellett kitelepíteni, kimenekíteni otthonából. A legnagyobb gondok az északi területeken vannak, de Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest és Veszprém megyében is voltak kitelepítések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik