Belföld

Alapszabályt módosított az LMP

Az LMP alapszabályának módosítása volt a párt kétnapos kongresszusának legfőbb témája. Módosították az LMP országos választmányának jogállását is - közölte a második napi ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón a párt országos választmányának titkára.

Meszerics Tamás elmondta, hogy a jövőben a párt frakciójának négy tagja kötelezően az országos tanácsnak is tagja lesz. Őket a párt kongresszusa választja majd ki.

Emellett még szombaton feloldották az április 11-én bevezetett belépési moratóriumot,. Ezt úgy oldották meg, hogy létrehozták az úgynevezett segítő tag státuszt. A segítő tagok 90 napig nem szavazhatnak és nem kaphatnak tisztségeket, ezt követően viszont megkaphatják a párttagságot.

Elmondása szerint emellett megkönnyítették a vidéki területi szervezetek számára a növekedést, illetve az újabb területi szervezetek létrehozását. Meszerics Tamás úgy fogalmazott, hogy elsősorban a vidéki hálózatbővítés annak a kulcsa, hogy jól szerepeljenek az önkormányzati választásokon, illetve a 2014-es parlamenti választásokon.

Meszerics közölte, hogy egyelőre nem született konkrét döntés arról, hogy a frakciónak hogyan és melyik szervezetnek kell beszámolnia működéséről. Elmondta, hogy több alternatívát is felvetettek.

Az egyik szerint létrejönne egy nagy méretű országos politikai tanács, amelyben képviseletet kapnának a területi szervezetek, lennének választott tagjai és helyet kapna benne az országos választmány is. Ennek a szervnek lehetne egyik joga, hogy folyamatos beszámolókat kérjen más politikai testületektől, köztük a frakciótól is.

Van olyan elképzelés is, hogy a frakciótagok egyénenként, évente egyszer beszámolnának a kongresszusnak, de az is elképzelhető, hogy a képviselőcsoport havonta egyszer online nyilvános ülést tart, amelyet a párt bármely tagja nyomon követhetne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik