Belföld

A nemzetpolitika nem a külügy része lesz

A nemzetpolitika az új kormányzati szerkezetben nem tartozik a Külügyminisztériumhoz - jelentette ki szombaton Martonyi János.

A nemzetpolitika az új kormányzati szerkezetben nem tartozik a Külügyminisztériumhoz – jelentette ki szombaton a Magyar Televíziónak adott interjúban Martonyi János arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen lesz a munkamegosztás közte és Semjén Zsolt leendő miniszterelnök-helyettes között.

A külügyminiszteri poszt várományosa a köztévé Európa Magyarországon című műsorában azt mondta: a nemzetpolitika nem külpolitika, “a nemzetpolitika a nemzetstratégiának egy nagyon fontos eleme”. Külpolitikai “lecsapódása” a szomszédpolitikával és a Közép-Európa-, illetve Európa-politikával összefüggésben van – jegyezte meg.

Martonyi János kifejtette: a határon túli magyarokkal kapcsolatos alaptétel az, hogy az ott élő magyar közösségek maguk határozzák el, milyen stratégiát, politikát folytatnak, milyen autonómiaformát tartanak a maguk szempontjából megfelelőnek.

A mindenkori magyar kormánynak az a dolga – folytatta -, hogy ezeket a törekvéseket a lehető legnagyobb mértékben támogassa. “Nekünk azt kell meghallanunk, hogy mit mondanak a határon túli magyar közösségek” – vélekedett.

Az egyeztetési fórumokra vonatkozó felvetésre Martonyi János közölte: a Magyar Állandó Értekezletet egy megújított formában újra létrehoznák, de hozzátette, hogy szerinte az egyik fórum nem zárja ki a másikat.

A határon túli magyar pártok számával, illetve az egységgel kapcsolatban példaként említette Szlovákiát, és rámutatott: korábban volt három párt, azután egy, most pedig kettő van. “Ez nem jó, én sokkal jobban örülnék egy pártnak” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik