Orbán Viktor szerint a mostani Országgyűlés más lesz, mint a korábbiak voltak, “ez forradalmi Országgyűlés lesz”. A Fidesz elnöke, a leendő miniszterelnök erről csütörtökön Székesfehérváron beszélt helyi médiumoknak.
A leendő miniszterelnök hangsúlyozta: a választópolgárok olyan felhatalmazást adtak a választásokon győztes politikai közösségnek, amellyel Magyarország életét jelentősen meg lehet változtatni.
“Az emberek nem balesetszerűen, hanem előre megfontolt szándékkal,” az első körben meghozott döntésüket jól megerősítve adták a felhatalmazást, mert Magyarországon mindenki úgy érzi, hogy radikális, mélyreható változásokra van szükség. Ezért adtak a kezünkbe olyan eszközt, amely lényegében még az Alkotmány és a magyarországi közösségi élet szabályrendszerének újraalkotására is lehetőséget ad – fogalmazott Orbán Viktor.
A felálló kormány előtt álló feladatokról szólva kifejtette: először is megtörténik az elszámoltatás, “hogy világos legyen, Magyarországon soha többé felelősségvállalás nélkül egyetlen vezető sem végezheti a dolgát. Utána vissza fogjuk rántani Magyarországot annak a szakadéknak a széléről, amely felé közelít, s amely gazdasági vészhelyzet formáját ölti”.
“Egy új kormányzati rendszer épül fel, az egész politika reformja megvalósul: kevesebb képviselő lesz a parlamentben, feleannyi az önkormányzatokban”, egyszerűbb, élhetőbb lesz a közélet, polgárbarát a közigazgatás – fogalmazott.