Belföld

Illés Zoltán “zöld” államtitkár lesz

Államtitkári rangban Illés Zoltán fogja felügyelni a környezet- és természetvédelmet, valamint a vízügyet a vidékfejlesztési tárcánál a leendő Orbán-kormányban.

Ezt az MTI-nek kedden nyilatkozva mondta el a Fidesz szakpolitikusa, aki szerint az új kormányzati struktúrában nem fog leértékelődni a környezetvédelem ügye, hanem éppen ellenkezőleg: az új szerkezet sokkal inkább “felértékeli” e területet, és hatékonyabb szakmai munkára ad majd lehetőséget.

A leendő államtitkár kifejtette: kiindulópontjuk az volt, hogy az államigazgatásban is szükség van a hatékonyság növelésére, ezért több olyan területet is összefogtak egy minisztériumnál, amelyeknek szerintük már az előző kormányok időszakában is egy helyre kellett volna tartozniuk. Példaként említette a vízügyet, amelyet az elmúlt években számos tárca felügyelt, hiszen míg az öntözés a mezőgazdasági minisztérium hatásköréhez tartozott, addig a vízkárelhárítás egy másik tárcánál volt.

A politikus közölte, hogy a Fazekas Sándor vezette Vidékfejlesztési Minisztériumhoz négy terület tartozik majd: az élelmiszerügy, a mezőgazdasági termelés, a vidékfejlesztés, valamint a környezetvédelem-természetvédelem-vízügy. Utóbbit ő fogja irányítani államtitkárként, a részterületekért pedig helyettes államtitkárok felelnek majd.

Ezzel megszűnik az a konfliktus, hogy az egyes szakterületek más-más tárcákhoz tartoznak – mutatott rá Illés Zoltán, aki szerint mindez sokkal hatékonyabb szakmai munkára ad majd lehetőséget.

Az államtitkári poszt várományosa beszámolt arról is: hamarosan akár erősödhet is a területe, ugyanis elképzelhető, hogy a radioaktív hulladékok kezelésének az ügye és a bányakapitányságok rendszere is az ő felügyelete alá kerül majd. “Mindez azt is bizonyítaná, hogy az új kormányban a környezetvédelem, természetvédelem, vízügy megerősödik és felértékelődik” – összegezte Illés Zoltán.

A jelenlegi tárcavezető és az LMP hétfői közlése után a Jobbik kedden sajtótájékoztatón jelezte, sajnálattal veszi tudomásul, hogy a környezetvédelem nem kap önálló minisztériumot az újonnan felálló kormányban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik