Belföld

Horváth programja a Városházáé

Az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint komoly ember nem bírálta terveit.

Szó sincs blöffízű kampányfogásról – mondta a Népszabadságnak Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje, aki azt állította, hogy egyeztetett az MSZP vezetőivel meglepő programjáról, amely a legalább négy éve Budapesten élőknek és a fővárosban tanuló diákoknak ingyenessé tenné a tömegközlekedést.

A politikus szerint jól végiggondolt, komplex tervezetről van szó, komoly szakértő nem nyilatkozott kedvezőtlenül a javaslatáról. Mint mondta, az arról szóló megvalósíthatósági tanulmányt a Városkutatás Kft. készítette a városházának, a főváros megrendelésére. “Az, hogy ilyen vehemens politikai reakciókat váltott ki a bejelentésem, természetes, de nem normális” – fogalmazott Horváth.

Szerinte a Budapesten meglehetősen erősnek számító LMP és a fideszes Tarlós István is valójában az ő programját próbálja másolni. “Az LMP például éppen dugódíjjal kampányolt, ehhez képest most úgy nyilatkoznak, ami nem arra utal, hogy környezetvédők lennének. A fideszes Tarlós István sem zárkózik el a dugódíj bevezetésétől, lényegében az én programom mondja fel, amikor a terveiről beszél” – fogalmazott a politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik