Belföld

Nem csúcsminisztériumok lesznek

Valójában nem csúcsminisztériumokat, hanem integrált tárcákat hoz létre az Orbán-kormány – mondta Sárközy Tamás a sajtóhírek alapján. A jogászprofesszor szerint eddig is tendencia volt az összevonás, ami a feladatok komplexitásával magyarázható, ráadásul költséghatékonyabb is lehet az új struktúra.

Sárközy Tamás jogászprofesszor szerint egyelőre még szinte semmit sem tudunk a kormányzati struktúra átalakításáról, így korai azt elemezni, hogy milyen államtitkárságok lesznek, illetve az egyes minisztériumoknak milyen hatáskörük lesz. Sajtótalálgatások szerint például a sport a humánpolitikai minisztériumba tagozódik be, de azt nem tudni, hogy saját államtitkára lesz vagy egy sporthivatalt hoznak létre a tárcán belül.

A szakértő az fn.hu-nak azt azonban kifejtette, hogy a sajtó által feltételezett nyolc minisztériumot csupán „újságírói szleng” csúcsminisztériumnak hívni, hiszen ezek mind egyenrangúak. Így ezek valójában integrált tárcák lesznek, szám szerint kettővel kevesebb, mint eddig volt. Sárközy Tamás arra is emlékeztetett, hogy a minisztériumok összevonása eddig is trend volt: 2006-ban 14-ről 11-re csökkentették a számukat. A jogászprofesszor szerint azért világtendencia az integráció, mert az állami feladatok egyre komplexebbek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik