Belföld

Több mint 139 ezer diák érettségizik hétfőtől

Az érettségi vizsgák költségeire 1,350 milliárd forintot különítettek el.

Több mint 139 ezer diák számára kezdődnek meg az érettségi vizsgák hétfőtől – mondta Hiller István szakminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. A tárcavezető közölte: május 3. és június 25. között 1166 vizsgahelyszínen, összesen 139.453 diák ad számot középiskolai tanulmányai alatt szerzett tudásáról. A diákok összesen 485.099 vizsgát tesznek emelt és középszinten.

Az érettségi vizsgák központi költségeire 1,350 milliárd forintot különített el az oktatási tárca. A vizsgázó diákok közül 93 ezren fejezik be most tanulmányaikat, a többiek egy vagy két tárgyból előre hozott vagy megismételt érettségi vizsgát tesznek.

Hiller István elmondta, hogy a tavalyi évhez képest átlagosan mintegy tíz százalékkal nőtt az emelt szintű érettségik száma, különösen a természettudományos tárgyakból szeretnének többen ilyen típusú vizsgát tenni.

Kifejtette: biológiából 13 százalékkal, kémiából 16 százalékkal, fizikából 9 százalékkal nőtt az emelt szinten érettségizők száma. A tárca vezetője a növekedés okát egyebek mellett abban jelölte meg, hogy például az orvosegyetemeken legalább egy tárgyból emelt szintű érettségit kérnek.

Angolból 14 százalékkal, németből 9, történelemből 12 százalékkal többen szeretnének emelt szintű vizsgát írni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik