Belföld

Vizsgálódik a rendőrség Pátyon

Különösen jelentős csalás gyanúja miatt már a rendőrség is vizsgálódik a Pátyra tervezett golfberuházás ügyében – olvasható egy térségi civil szervezet közleményében.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette a feljelentés tényét.

A Páty Nem Eladó Civil Összefogás közleménye szerint azért tették a feljelentést, mert megítélésük szerint a a pátyi képviselő-testület ez év március 29-én az önkormányzat számára súlyos anyagi hátránnyal járó településrendezési szerződés aláírását hagyta jóvá a golfprojekt beruházójával, a Grupo Miltonnal.

E szerződés értelmében a tervezett giga-beruházás részét képező elkerülő utak építésének biztosítékaként a pátyi önkormányzat jelzálogjogot szerezhet egy, a Grupo Milton tulajdonosának birtokában lévő székesfehérvári ingatlan fölött – írták.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy valóban érkezett ilyen irányú feljelentés a gazdaságvédelmi osztályra, ám a feljelentő személyéről nem tudott információval szolgálni.

A rendőrség feljelentés-kiegészítést rendelt el, mert a birtokában lévő iratanyagból nem állapítható meg egyértelműen a bűncselekmény ténye.

Ha a közeljövőben beszerzett dokumentumok, iratok alátámasztják, hogy valóban bűncselekményt követtek el a pátyi golfprojekt előkészítése kapcsán, akkor megindítják a nyomozást – közölte Beluzsárné Balicza Andrea.

Egy 2006. évi szabályozási terv értelmében Páty határában csupán egy golfpálya és 250 szálláshely építhető, ám a helyi képviselő-testület által nemrégiben megszavazott módosítás lehetővé teszi a golf-falu “grandiózusabb” változatának kivitelezését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik