Belföld

Ötlet helyett csak ígéretek a korrupcióval szemben

A Transparency International (TI) nem volt rest és megvizsgálta a pártok programjait, ki, mit ígér a korrupció elleni harcban. Úgy tűnik, a Fidesz és az MSZP csak kerülgeti a kérdést, a Jobbik és az LMP részletez.

A Transparency International a korrupcióval szembeni ígéretekre volt kíváncsi és azt figyelték, hogy a választáson induló pártok a párt- és kampányfinanszírozás, a közbeszerzések kérdése, a közérdekű bejelentők védelme, az információszabadság, a nyilvánosság szabályok erősítése, valamint a korrupciót üldöző intézmények erősítésével kapcsolatban milyen ígéreteket tettek.

Fidesz

A kétharmados kormányzásra készülő Fidesz programjában a párt- és kampányfinanszírozás, a közérdekű bejelentők, a nyilvánosság szabályok, a korrupció ellen küzdő intézmények és a közérdekű bejelentők kérdése egyáltalán nem jelenik meg. Az egyedüli téma a közbeszerzések, amelyeket érint a program. A „Közbeszerzési fordulat végrehajtása” fejezetből az derül ki, hogy a közbeszerzési rendszer átalakításában gondolkodik a párt. Két konkrétum hámozható ki: a hazai vállalkozások arányának növelése és egy vállalkozóbarát, egyszerűbb közbeszerzési eljárási rend. Az antikorrupciós, átláthatósági szempontok azonban itt sem jelennek meg a programban.

Az fn.hu a felmerült kérdésekkel megkereste a pártot, ahol Havasi Bertalan sajtófőnök egy sablonválasszal állt rendelkezésünkre: „Amint megkapjuk a felhatalmazást a választópolgároktól, azonnal nekilátunk a párt- és kampányfinanszírozás rendbetételének, és felszámoljuk a korrupciót. Elzárjuk a korrupciós csatornákat, beszüntetjük a BKV-típusú szerződéskötési gyakorlatot, és visszaszerezzük a jogtalanul kifizetett végkielégítéseket.”

MSZP

A szocialisták programja sem volt sokkal bőbeszédűbb. A „Transzparencia és küzdelem a korrupció ellen” című fejezet mindössze hat sorból áll, a korrupció elleni küzdelem nem áll a program középpontjában. Két területet érint egyáltalán a program: az egyik a párt- és kampányfinanszírozás, a másik a korrupció ellen küzdő intézmények rendszere. (A harmadik pont, amit általánosságban érint a program, az a nyilvánosság szabályok.) A közbeszerzés, a közérdekű bejelentők kérdéséről hallgatnak.

A program tanúsága szerint az MSZP-nek kész párt- és kampányfinanszírozási törvényjavaslata van. A másik téma a korrupció elleni küzdelem intézményeinek sorsa. Egyértelműen kiderül, hogy a párt új intézmények felállításában gondolja hatékonnyá tenni a korrupció elleni küzdelmet. Részletek hiányában a civilszervezet azt feltételezi, hogy a program a később el nem fogadott Közérdekű Hivatal felállítását tűzi ki célul.

Az MSZP sajtóosztálya kérdésünkre két oldalas választ küldött, amely úgy kezdődött: „Az MSZP programjának meghatározó része a korrupció felszámolása, az azzal kapcsolatos tervezett intézkedések. Ez a program olyan elemekre épül, amelynek megvalósítása megkezdődött, de nem sikerült befejezni.” Majd ismertették az eddig meghozott intézkedéseket, elismerve, hogy „az MSZP kormányzása alatt meglehetősen sok korrupciós ügy került napvilágra”.

Jobbik

A Jobbik programjában a pártfinanszírozás kérdéséről annyit tudunk meg, hogy a pártok költéseit a számviteli szabályokkal hozná összhangba, a beszámolóikat auditáltatná, ezeket nyilvánosságra hozná. A kampányfinanszírozás viszont egyáltalán nem jelenik meg a programban. A közbeszerzésekkel kapcsolatos elképzelésekről már jóval több konkrétumról írnak. A túlszabályozás, a racionalitást nélkülöző jogszabályi háttér, az eljárásban résztvevő szereplők számának folyamatos növelése mind olyan probléma diagnózisok, amelyekkel a TI is és a jogászszakma jelentős része is egyetért.

Továbbhaladva a konkrétumok felé, már jóval problémásabbak a program javaslatai. A szakágazatonkénti részletesen kimunkált költséghatár épp a szabályozás bővítése irányába hat, további szereplőket vonna be az eljárásba. Nem említve azt, hogy az általános költséghatárok fixálása irreális, és a jogalkotót folyamatos módosításra fogja kényszeríteni. A hivatalos közbeszerzési tanácsadók megszüntetését lehet pártolni is – de ezt egy partikuláris kérdésnek tekintik. Az igazságszolgáltatási része a programnak elég részletes. Több olyan problémát is diagnosztizál, amelyek reálisak (elhúzódó perek, túlterhelt bíróságok).

Az fn.hu-nak a Jobbik szóvivője, Dúró Dóra beszámolt a TI által hiányolt kampányfinanszírozási kérdésekkel kapcsolatos ötleteikről. Eszerint a kampányfinanszírozást két alapelv mentén kellene újraszabályozni. Egyrészt csökkentenék kampánykiadást, másrészt a felhasználható pénzeket igazságosabban osztanák meg a pártok között. A szóvivő a közbeszerzések felülvizsgálatával kapcsolatban elmondta, hogy növelnék a közbeszerzések szervezeti rendszerének átláthatóságát, a jogszabályokat pedig ésszerűsítenék.

LMP

A Transparency elégedetten nyugtázta, hogy a Lehet Más a Politika programja egyértelműen magáévá teszi a TI által is támogatott párt- és kampányfinanszírozási törvényt, ezt prioritásként kezeli. A közbeszerzési rendszer átalakítását fontos pontként tárgyalja a program. E tekintetben tesz konkrét javaslatokat a párt: az általános szabályok alóli kivételek számának csökkentése; a döntéshozók szabad mérlegelésének csökkentése; a pályázó cégek átláthatóságának biztosítása

Schiffer András, az LMP listavezetője ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az intézményeket jogszabályok hozzák létre, azok működését is jogszabályváltozásokkal lehet hatékonyabbá tenni. „Például az LMP antikorrupciós 12 pontjában szerepel egy belső etikai kódex terve, amelyet azok a vállalatok lennének kötelesek megalkotni, melyek közbeszerzésen indulnak, de ez is a közbeszerzési törvény módosításával lehetséges. Természetesen fontosnak tartjuk a jogalkotás alatti szinteket is, szükség van az etikai normák erősítésére, de ebben nem feltétlenül egy parlamenti párt az illetékes” – jegyezte meg Schiffer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik