Belföld

Fidesz: méltó lezárása a 8 évnek Gyurcsány kihallgatása

Balsai István azt ígérte: egyetlen gyanús ügyet sem hagynak felderítetlenül.

A Fidesz szerint a “Főkefe-botrány” és Gyurcsány Ferenc volt kormányfő ügyészségi kihallgatása a sukorói kaszinóberuházás ügyében “méltó lezárása” az elmúlt nyolc év szocialista regnálásának.

Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója szerdán azt mondta: a párt egyetlen ügyet sem hagy kivizsgálatlanul, egyetlen ellopott forintot vagy lopási szándékot sem hagy felderítetlenül akár a fővárosról, akár Sukoróról van szó. Megerősítette: ki fogják vizsgálni a korrupciós eseteket, és fel fogják deríteni, hogy politikai jóváhagyás vagy politikai utasítások alapján “lopták el a közpénzeket”.

A politikus véleménye szerint az, hogy tanúként hallgatták meg a jelenlegi és a volt miniszterelnököt a Sukoró-ügyben, már “jelenti azt, hogy nagyjából kezd ismertté válni az egyébként mindenki által ismert elkövetői kör, hiszen jól tudjuk, kik vettek részt a Parlament impozáns épületében azon a megbeszélésen”. Hozzátette azonban, hogy “Bajnaihoz hasonlóan Gyurcsány sem akar emlékezni, hogy kik és milyen befektetői szándékkal jelentkeztek”, de a Fidesz emlékeztetni fogja őket, birtokában vannak ugyanis a dokumentumoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik