Belföld

Törvénnyel vigyázna erkölcseinkre a Fidesz

Házastársi hűség, jegyesség és a melegek élettársi kapcsolatának elvetése várható az új Ptk. módosításával.

Erkölcscsősz szerepében találhatja magát a Fidesz, ha ígéretei szerint a kormányalakítás után visszavonják az új polgári törvénykönyv, várhatóan május 1-jén hatályba lépő első két könyvét.

Márpedig Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója az [origo]-nak azt nyilatkozta: a Ptk.-t biztosan visszaküldik átdolgozásra a kodifikációs bizottságnak. A párt egyébként már kérte az Alkotmánybíróságot, hogy a felkészülési idő rövidségére való tekintettel semmisítse meg a jogszabály jövő hónap elején hatályba lépő rendelkezéseit, ám erre addig kevés az esély. Balsai az átmeneti idő lerövidítése miatt tartja fontosnak a mielőbbi az alkotmánybírósági döntést.

Arra a kérdésre, hogy az esetleges sikeres visszavonás után mely konkrét rendelkezéseken változtatna a Fidesz, Balsai példaként említette KDNP-s Simon László által benyújtott módosító indítványokat. Ezek között többi közt olyan, a családot érintő tervezetek vannak, amelyek bevezetnék a házastársi hűség követelményét, a jegyesség intézményét, fenntartanák a házasság előtti harmincnapos gondolkodási időt, közokiratba foglaltatnák a válás utáni vagyonfelosztást, elvetnék a melegek bejegyzett élettársi kapcsolatát, és lehetővé tennék, hogy a magzat örökhagyója – például születése előtt elhunyt édesapja – után örökölhessen.

A családjogi módosításokon túl szigorúbban szabályoznák a közszereplők médiával szembeni védelmét, és módosítanák az különféle szerződésekkel kapcsolatos rendelkezéseket is.

Ajánlott link:

Támadást indítana a laza erkölcs ellen a Fidesz ([origo])

Ajánlott videó

Olvasói sztorik