A szakember azt is megerősítette, hogy napfelkeltekor és később, napnyugtakor is különösen szép látványban lehet részük azoknak, akik az eget szemlélik, ugyanis a már felhígult vulkáni felhőtől vöröses színt kap majd az ég. Napközben pedig fátyolfelhők tűnhetnek fel a horizonton.
A nagyon finom por szerkezetű hamufelhő legsűrűbb része 8 kilométeres magasságban halad dél-délkeleti irányban és vasárnap hagyja majd el végleg az ország légterét – tette hozzá Berényi.
Tovább tarthat a káosz
Magnus Tumi Gudmundsson, az izlandi egyetem szakértője arról is beszámolt, hogy a tűzhányó tevékenysége egyre hevesebb és azért, hogy felmérjék, mikor csillapodik, a tudósok helikopterrel a kráter fölé repülnek.
Ha megérkeznek, annak alapján következtetnek majd, hogy mennyi jég olvadt meg a gleccser alatti tűzhányó közelében. Ha még nem olvadt meg nagyon a gleccser, az utánpótlást biztosíthat a hamufelhő képződésének, ami meghosszabbíthatja az európai légtérben támadt káoszt.
Percről percre változhat a helyzet
A magyar légteret pedig ma estig nem lehet használni, hiszen Ferihegyet pénteken 19 órától egy napra zárta le a Nemzeti Közlekedési Hatóság.
Ezért megkérdeztük A Wizz Air kommunikációs vezetőjét, hogy szerinte mit tud tenni az az utas, akinek elvileg szombat esti indulásra szól a repülőjegye.
„Részletekben döntünk a járatok sorsáról, azaz nem egyszerre töröljük az összes aznapi járatot, hanem annak viszonyában, mi a helyzet a fogadó ország légterén, ezért folyamatosan frissülnek a légitársaság honlapján szereplő járattörlések” – mondta az fn.hu-nak Kázmér Natasa.
Azt tanácsolja azoknak, akik elvileg szombaton délután/este utaznának, hogy a járat indulása előtt 3-4 órával mindenképpen nézzenek rá a Wizz Air honlapjára ahelyett, hogy kimennének Ferihegyre, mert ekkor már mindenképpen fel lesz tüntetve a járattörlés a honlapon.
„Az északi-, nyugati európai országokat nézve, ahol az eredetileg meghatározott időtartam után rendre-másra továbbra is meghosszabbították a légtérzárat, valószínűsíthető, hogy hazánkban is ez fog bekövetkezni” – prognosztizálta a kommunikációs vezető.
