A Bódva áradása miatt kellett lezárni a 26118-as út egy háromszáz méteres szakaszát, ezért Tornabarakony és Tornaszentandrás megközelíthetetlen személyautóval. Ugyancsak a Bódva áradása miatt zárták le péntek reggel fél nyolckor a 2629-es számú utat Komjáti felől, ezért Bódvalenke csak Hidvégardó felől közelíthető meg.
A Sajó áradása miatt a Muhi-Köröm között közlekedő komp nem üzemel. Még csütörtökön zárták le a forgalom elöl a Sajó áradása miatt a Putnok-Borsodbóta közötti utat, valamint a 26-os utat Sajókazával összekötő utat.
A Sajón az eddig mért második legnagyobb árvízszintekkel érkezett az árhullám, a Bódva vízállása pedig megdöntötte az eddig mért legnagyobb értékeket – mondta az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályának vezetője. Csont Csaba kifejtette: a karácsonykor levonult árvízszintnél több mint 10 centiméterrel magasabb vízállást mértek péntek reggel a Sajón Sajópüspökinél. Akkor 338 centiméterrel tetőzött a folyó, jelenleg pedig továbbra is gyengén áradó vízállás mellett 349 centiméteres értéket mértek.
„Ez a második legnagyobb árvíz a folyón, az eddig mért legnagyobb vízszintet 1974 októberében mérték 400 centiméterrel” – ismertette a szakember.
Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt négy hónapban ez a harmadik olyan jelentős árhullám a Sajón, amely harmadfokú árvízvédelmi készültséget jelentősen meghaladó vízszinttel jár. A folyó árhulláma minden áradáskor elönti az alacsonyabban fekvő közutak bizonyos szakaszait, ezeken a részeken – az ár levonulásáig – forgalomkorlátozásra lehet számítani – közölte Csont Csaba.
Mint mondta, „a Bódva is rekordot döntött, pénteken 13 centiméterrel meghaladta az eddig mért legnagyobb, 1999-es vízállását”: Hídvégardónál reggel hat órakor 291 centimétert mértek, míg 1999-ben ugyanitt 278 centiméteres vízszintet regisztráltak.
Hozzátette: a Bódva völgyében az önkormányzatok védekeznek, Szalonna, Szendrő és Szendrőlád településeken zajlanak védekezési munkák. Az Ékövizig szükség esetén szakembereket, illetve védekezési eszközöket biztosít ehhez, eddig mintegy ötezer homokzsákkal segítették a feladat ellátását.
A szakember megjegyezte: több mint hetvenen vettek részt az elmúlt napon az árvízi védekezésben.
