Belföld

Élelmiszerbiztonság: magyarországi helyzet

A helyettes főállatorvos szerint a magyar élelmiszerbiztonsági helyzet nem rosszabb más uniós tagországokénál.

Kocsner Tibor, helyettes országos főállatorvos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) élelmiszerlánc felügyeleti főosztályának vezetője úgy véli, országunk élelmiszerbiztonsági állapota se nem jobb, se nem rosszabb, mint másutt az Únióban. Mint elmondta, az élelmiszer bizalmi termék, így az azzal kapcsolatos eseményekre az utóbbi időben egyre jobban figyelnek az emberek. Elsősorban az élelmiszergyártókat terheli a biztonságosan fogyasztható, egészséget nem károsító az élelmiszerek előállításának felelőssége.

Ennek a legtöbb gyártó eleget is tesz. Erre példa a legutóbbi napokban ismertté vált lisztéria-fertőzés, amikor a termék gyártója elismerte hibáját, értesítette a forgalmazót és fogyasztókat is, továbbá az egészségre ártalmas hibás terméket kivonta a forgalomból. A gyártó értesítette az illetékes hatósági szervezetet is. Ez természetesen kötelessége is volt, annak érdekében, hogy fel lehessen tárni, miként szennyeződhetett a hőkezelt élelmiszer.

A hőkezelést ugyanis a lisztéria kórokozója nem éli túl. A gyártónál ezért meg kellett vizsgálni a gyártási folyamat élelmiszerbiztonsági szempontból kritikus, úgynevezett HACCP pontjait a hiba kiküszöbölése végett.

Ám a fogyasztóknak is célszerű jelezniük a hatóságoknak, ha nem megfelelő élelmiszert találnak a boltok polcain. Ez történt például egy legutóbbi esetben, amikor egy újság vélte úgy, hogy a méz minősége élelmiszerbiztonsági szempontból nem megfelelő, s ezért több mintát is megvizsgáltatott.

A hatóságok kockázatelemzési módszer segítségével igyekeznek kiszűrni azokat a termékeket, amelyek esetleg veszélyeztetnék az emberek egészségét. Ezért vizsgálták meg az utóbbi hetekben például azt a Marokkóból származó paprikát, amelyben szintén az unióban nem engedélyezett növényvédőszerre utaló nyomokat találtak.

Valamennyi forgalomba kerülő élelmiszert lehetetlen ellenőrizniük a hatóságoknak, ezt a világ egyetlen országában sem teszik meg, figyelmeztetett az FVM élelmiszerlánc felügyeleti főosztályának vezetője. Erre való a hatóságok által alkalmazott kockázatbecslési módszer, hogy a szakemberek ellenőrzéseit segítse.

Kocsner Tibor hozzátette: az utóbbi időben úgy tűnhet megszaporodtak az élelmiszerbiztonságot, az emberek egészségét veszélyeztető esetek, de ez csak látszat, e mögött ugyanis a hatékonyabb ellenőrzés, és az a tudatosság áll, hogy az ilyen esetek nagyobb nyilvánosságot kapjanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik