Szerda délután helyezték örök nyugalomba Daróczi József Dávid egykori kormányszóvivőt, akit a kormány saját halottjának tekint. A temetésre a Csepeli Köztemetőben került sor görög katolikus szertartás szerint, de a roma hagyományokat is szem előtt tartották. A búcsúbeszédet Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök mondta.
Kedd este több százan virrasztottak az Országos Cigány Önkormányzat székházában, ahol a családtagokon, barátokon kívül politikusok és közéleti személyiségek is gyertyát gyújtottak Daróczi képe előtt.
Alapítvány Daróczi József Dávid emlékére
Alapítványt hoztak létre Daróczi József Dávid (1972-2010) emlékére egykori barátai, gimnáziumi osztály- és évfolyamtársai. A Daróczi József Közhasznú Alapítvány célja, hogy minden évben a budapesti Szent László Gimnázium tömegkommunikációs osztályába legalább egy fő tehetséges cigány származású fiatalt bejutasson, majd számára négy éven át biztosítsa a tanulmányokhoz szükséges tárgyi és anyagi feltételeket.
Az Alapítvány elnökének az alapítók Papp Lászlót, a László Gimnázium tömegkommunikációs fakultációjának vezetőjét, Daróczi József egykori osztályfőnökét kérték fel, aki a felkérést elfogadta. Az alapítvány kuratóriumába egy főt Daróczi József családja, egy főt pedig a gimnáziumi baráti kör delegál.
A Daróczi József Alapítvány nyílt formában működik, azaz bárki csatlakozhat hozzá vagyoni értékű hozzájárulással, személyes szolgáltatás nyújtására, munka végzésére vonatkozó konkrét kötelezettségvállalással. A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás elfogadásáról az alapítvány kuratóriuma hoz döntést. Pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatása esetén az alapítványhoz az OTP Bank Nyrt-nél vezetett 11742001-20063786 letéti számlára történő befizetéssel lehet csatlakozni.
Váratlan halál
Daróczi Dávid április 2-án éjjel lett öngyilkos egy Andrássy úti lakásban. A kiérkező mentősök még megpróbálták újraéleszteni, de már nem sikerült megmenteni az életét. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget.
Daróczi Dávid utolsó útja – képgaléria
A Gyurcsány- kormány egykori szóvivőjének halála rendkívül váratlanul ért mindenkit. A halálát követő este a Duna-parton tartott megemlékezésen több százan vettek részt, köztük családtagok, barátok, politikusok és szerelme, Liptai Claudia is. Daróczi állítólag már hosszú ideje szenvedett egyre súlyosbodó depressziójától, és valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy úgy döntött, saját kezűleg vet véget az életének. Liptai Claudia egy vele készült interjúban elmondta, hogy szerelmét mindenki szerette, ő mégsem volt képes elfogadni saját magát.
A „cigányság Obamáját” vesztették el
Barátai elmondása szerint Daróczi már régóta szenvedett a lelki betegségben, de csak akkor volt hajlandó orvosi segítséget kérni, mikor kapcsolata komolyabbra fordult a műsorvezetővel. Édesapja, Choli Daróczi József, író, költő, és műfordító, értetlenül áll az eset előtt, mivel fiát erős idegzetű és jó stressztűrő képességű embernek nevezte.
Teleki László romaügyi szakpolitikust is mélyen megrendítették az események, aki egyenesen a „cigányság Obamájának” nevezte Daróczit, mivel újságíróként és kormányszóvivőként is folyamatosan harcolt a diszkrimináció, a faji és vallási megkülönböztetés ellen. A Rádió C nevű roma rádió ügyvezető igazgatója, Fátyol Tivadar is csak elismeréssel tudott visszaemlékezni egykori kollégájára, aki már az elindulásakor aktívan egyengette az ország egyetlen roma rádiójának útját. Pár nappal később a rádió testülete egykori főszerkesztőjük iránt táplált tisztelete jeléül örökös főszerkesztőjükké választotta Daróczit.
Újságíróból lett kormányszóvivő
Daróczi Dávid 1972. április 19-én született Csepelen Choli Daróczi Dávid (író, műfordító) és Hámori Anikó gyermekeként. 1990 és 1995 között a PPKE Hittudományi Karán tanult teológiát, majd 2004-től a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának volt hallgatója.
1994- 995 között a Népszava, 1995-1997 között a Színes Vasárnap, 1997-1999 között a Világgazdaság újságírója. 2001-2004 között a Rádió C felügyelő bizottságának elnöke, közben 2002 és 2004 között a Magyar Televízió Híradó című műsorának szerkesztő- riportere 2004- 2005 között a Magyar Hírlap szerkesztője, egy ideig a gazdaság rovat vezetője volt.
2005-2007 között a Miniszterelnöki Hivatalban a miniszterelnök szövegírója, majd a Kormányszóvivő Iroda vezetője, 2007 júniusától 2009 áprilisáig a Gyurcsány-kormány szóvivője. Lemondása után a W.Wolf and Partners nevű kommunikációs cégnél dolgozott, amit Batiz Andrással és Tóth Miklóssal közösen alapítottak.
A StoryOnline videós összeállítását itt olvashatja!
