Az MSZP szóvivője kedd este arra reagált, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) esti ülésén 5:4 arányban úgy döntött, büntetőfeljelentést tesz az MSZP állítólagos pártpreferenciákat nyilvántartó adatbázisával kapcsolatban, az adatbázis ügyében benyújtott kifogást ugyanakkor elutasította.
Nyakó István azt mondta: nincsenek pártpreferencia szerint nyilvántartott illegális adataik, náluk “nincsenek Kubatov-listák”. Reméljük, ugyanezt az eljárást alkalmazza majd a Fidesz is, és teljes, feltáró vallomást tesz a hatóságoknak, amelyből legalább kiderül az igazság – fogalmazott.
A múlt héten nyilvánosságra került videón egy besötétített szobában egy számítógép monitora előtt nyilatkozik egy eltorzított hangú férfi. Arról beszél, hogy az MSZP központi online-adatbázist állított fel, amelyben a választópolgárok személyes adatait (nevét, személyi azonosítóját, lakcímét, telefonszámát, e-mail címét) folyamatosan gyűjtik és kezelik. A videó szerint az MSZP az ajánlószelvény gyűjtésekor kapott adatokat rögzítette, amelyhez nyilvános és titkos adatbázisokból mindenkihez telefonszámot rendelt.
A videón hallható, hogy az anonim aktivista szerint a szocialisták az elmúlt nyolc év összes választásáról rendelkeznek az ajánlószelvények adataival, ezeket fel tudták használni a kampányban. A nyilatkozó szerint a 2010-es választáson is használja az adatbázist az MSZP.