A DBR Metró Projekt Igazgatóság közlése szerint, ha az alagútépítő Bamco konzorcium tartani tudja az ütemet, akkor már június közepén megérkezhet a déli pajzs a Keleti pályaudvari ideiglenes végállomásra.
A déli pajzs március 8-án indult el a Rákóczi téri állomásról, és mintegy öt hét alatt tette meg a 450 méteres távot a Népszínház utcáig. Északi párja néhány nappal később indult – olvasható a közleményben.
A vártnál gyorsabb építés a DBR közlése szerint annak köszönhető, hogy a pesti oldali, változatosabb talajviszonyok között jobban tud haladni a pajzs.
A szakemberek már nem számolnak jelentősebb nehézségekkel, egyedül a Keleti pályaudvar előtt adódhatnak gondok, amikor az alagútfúró pajzsok kiérnek az agyagos talajból és az utolsó 150 métert kavicsos talajban teszik meg.
Az előzetes kalkulációk szerint a Keleti pályaudvart június közepén érheti el a déli pajzs.