Belföld

MSZP: a Fidesz kérjen bocsánatot

Fidesz a azt állította, hogy a káoszért az MSZP a felelős.

Nyakó István hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszélt: a Fidesznek tisztáznia kell magát, hogy a tömegjeleneteket egyes szavazókörökben valóban a “központilag szervezett Kubatov-szavazók” okozták-e.

Az eredményt elismerjük, de a Fidesz válaszától nem tekintünk el – jelentette ki.

Az MSZP szóvivője kérdésre válaszolva hangsúlyozta: ha kiderül, hogy az érintett szavazókörökben egészen más eredmény jött ki, mint az “attól tíz méterrel jobbra vagy balra lévőben”, akkor várhatóan jogi útra terelik az ügyet.

Hozzátette: felvetődhet a gyanú, hogy sokan azért szavaztak máshol, mert egy párt szervezetten, tudatosan átvitte tagjait és szimpatizánsait egy-egy választókerületbe, hogy befolyásolják az ottani eredményt.

Nyakó István közlése szerint Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója volt az értelmi szerzője annak az indítványnak, amelynek eredményeként az igazolással szavazók egy választókerületen belül csak egy kijelölt választókörben szavazhattak. Megjegyezte, ezt támogatta Salamon László (KDNP) is.

Indoklása szerint az MSZP azért támogatta ezt, mert különben nem ment volna át a választási eljárásról szóló törvény módosítása, amelyhez kétharmados többség kell.

Ezzel összefüggésben a sajtótájékoztatón kiosztották a 2007. június 18-án tartott ötpárti egyeztetés jegyzőkönyvét is.

Felidézte: az átjelentkezések miatt bizonyos szavazóköröknél tumultuózus jelenetek voltak, a választási szervek nem bírták a rohamot, aminek az lett a vége, hogy “egy ország várt az éjszaka közepéig a választási eredményekre”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik