Belföld

Megszűnik Leinemann mentelmi joga

Akár napokon belül dönthet a bíróság arról, hogy újra előzetesbe helyezi-e a választásokon függetlenként indult Leinemann Zsolt. A ScienNet-ügy gyanúsítottja a mentelmi jogot kihasználva jött ki a börtönből, és lett képviselőjelölt Debrecenben, ahol mindössze 690 szavazatot kapott.

A Washingtonban bejegyzett ScienNet ellen adócsalás és sikkasztás miatt folyik jelenleg is eljárás. A társaság képviselőjét tavaly november végén vették előzetes letartóztatásba, Leinemann Zsoltnak azonban sikerült összegyűjtenie a jelöltséghez szükséges 750 kopogtatócédulát, így április elején kiengedték.

A vállalkozó Debrecen 2. számú választókerületében mérettette meg magát, ahol mindössze 2,21 százalékot sikerült elérnie. Ez számára azt jelenti, hogy a mentelmi joga hamarosan megszűnik, vagyis folytatódhat ellene az eljárás.

A rossz eredmény ellenére a gyanúsítottat azonban nem veheti újra őrizetbe a rendőrség. Futó Barnabás, Leinemann Zsolt ügyvédje az fn.hu-nak azt mondta, hogy ez esetben először az OVB-nek kell megállapítania, hogy védence már nem képviselőjelölt.

Ezt követően a főügyészség indítványozhatja az előzetes folytatását, amiről a bíróság dönt majd. A védő szerint ez akár napokon belül is megtörténhet, de arra számítanak, hogy Leinemann Zsoltnak szabadlábon védekezhet, mivel az elmúlt napokban bebizonyított, hogy nem áll fent a szökés és a bűnismétlés veszélye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik