Az ügyben első fokon illetékes választókerületi bizottságnál azt a tájékoztatást adták, hogy beadványt nem kaptak. A területi bizottságnál és az Országos Választási Irodánál viszont megerősítették, hogy érkezett hozzájuk beadvány az ügyben.
Az OVI közlése szerint a baktalórántházi választókerületből a választópolgárok szervezett szállítását kifogásolták.
A jelölt állítása szerint Baktalórántházán gépjárművel viszik a választókat a helyi 1-es számú szavazókörbe, amelytől nem messze, az utcán egy gépkocsiban ülők figyelik és írják fel, hogy kik adták már le voksaikat, s kiket kell még az urnához vinni.
Ugyanezt tapasztalta a jelölt Nyírjákón és Rohodon is. Kemecsén pedig – a jelölt szavai szerint – „huszonhat autó viszi szavazni a választókat, akik egy adatbázisban biztos pártválasztóként szerepelnek”.
A képviselőjelölt azt mondta, hogy a szervezett szállításról fénykép- és videofelvételeket készítettek és készítenek, amelyeket a rendőrségre is eljuttatnak majd, ahol feljelentést tesznek.
Megjegyezte: a szállítást végzőknek szombaton Baktalórántházán, a kultúrházban eligazítást is tartottak, amiről szintén van felvételük.
