Belföld

Mesterházy: minimális együttműködésre szükség van

A nemzet érdekét az szolgálja, ha a rövid távú politikai pártérdekeket félreteszik.

Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Népszabadság pénteki számában megjelent interjúban úgy vélekedik, hogy nem lehet mindig a reváns-vágyra építeni a politikát. “Azzal együtt, hogy sokszor gondolom: a Fidesz valóban megérdemelné, hogy olyan ellenzéke legyen, mint amilyen ő volt; a nemzet érdekét mégis az szolgálja, ha a rövid távú politikai pártérdekeket félretesszük” – tette hozzá a szocialista politikus.

Az interjúban Mesterházy Attila kifejtette: az MSZP nem folytathatja eddigi politikáját, sem akkor, ha kormányon marad, sem akkor, ha ellenzéki szerepre kényszerül. Megváltozik a politikai erőtér, bekerül egy szélsőjobboldali párt az Országgyűlésbe, ehhez alkalmazkodni kell – fogalmazott.

A miniszterelnök-jelölt azt mondta: a baloldal számára fontos rétegeket kell képviselniük a felkínált programjuk mentén, így a középréteget és az elesetteket. “Nekünk a munkavállalókkal, a szakszervezetekkel kell szövetséget kötnünk és képviselni az érdekeiket” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik