A tárca érthetetlennek találja, hogy az ombudsman miért éppen pénteken, az országgyűlési választásokat megelőző kampánycsend előtti utolsó órákban hozta nyilvánosságra sajtóközleményében az egy éven keresztül tartó vizsgálatának eredményeit. Mint írták, készen állnak arra, hogy a kifogások közül a jogosakat orvosolják. Az ajánlások tanulmányozását a minisztérium szakemberei megkezdték, hogy mielőbb intézkedési javaslatokat dolgozhassanak ki. A honvédelmi tárca egyébként az országgyűlési biztos jelentésétől függetlenül is törekedett és törekszik arra, hogy lehetőségeihez mérten javítson a katonák élet- és munkakörülményein. Az úgynevezett Laktanya Rekonstrukciós Program keretén belül folyamatosan zajlik a laktanyák és elhelyezési körletek műszaki, szolgáltatási színvonalának növelése – jegyezték meg.
A Honvédelmi Minisztérium közleménye rámutatott: elsőbbséget kap a legénységi épületek, a konyhák és az energetikai közműrendszerek, üzemviteli helyek felújítása, korszerűsítése, illetve a hiányzó férőhely-kapacitások pótlása. A program 2001-es indulása óta mintegy 37 milliárd forintot fordítottak infrastrukturális beruházásokra, ebből újítottak fel többek között 46 legénységi épületet, 13 nőtlenszállót, 10 laktanyai konyhát és 9 étkezdét. Kifejezésre juttatták azt is, hogy a katonák túlszolgálatának kompenzálásáról gondoskodnak, és törekednek a túlszolgálat mérséklésére. A Honvédelmi Minisztérium a juttatások többségét a 2009. évi szinten tartja, több juttatást pedig emel is. Az ez évi bérmegállapodással a dolgozók keresetkiegészítést és számos kiegészítő juttatást kapnak, de emelkedik az iskolakezdési támogatás, vagy a meleg étkezési utalványok havi összege is – tették hozzá.
Az ombudsmani közleményt előzménye az volt, hogy még 2008-ban Szekeres Imre honvédelmi miniszter vizsgálatok elvégzésére kérte fel az országgyűlési biztosokat annak érdekében, hogy a hiányosságokat orvosolni lehessen.
Szabó Máté pénteken az MTI-hez eljutatott közleményében megállapította: az elmaradt felújítások, fejlesztések miatt az állomány elhelyezése, egészségügyi ellátása, munkakörülményei egyes esetekben méltatlanok, ami veszélyeztetheti a katonák egészséghez való jogát. Felhívta a figyelmet arra, hogy „bár a helyszíni bejárásokon láthatók voltak a vizsgált szempontokat javító laktanya-rekonstrukciós program eredményei, de ez további beruházásokat igényelne”.
Szabó Máté a vizsgálat lefolytatása után kezdeményezte a kormánynál: vizsgálja meg annak lehetőségét, miként csökkenthető a létszámhiányból adódó túlszolgálat, az állomány túlterheltsége. Az illetmény- és juttatási rendszer átfogó felülvizsgálatával vonzóbbá lehetne tenni a katonai életpályát, a laktanya-rekonstrukciós program folytatásával pedig korrigálhatók lennének az állomány tagjainak élet- és munkakörülményei közötti jelentős eltérések – olvasható az ombudsman közleményében.
