Belföld

Csalás a Kósa Lajos elleni videó

Valótlan állításokat tartalmaz, és kényszer hatása alatt született az az interneten közzétett videofelvétel, amelyben egy férfi vesztegetéssel vádolja Kósa Lajos debreceni polgármestert és a város vagyonkezelő cégét - írta a Népszabadság, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap szerdai számában.

A Népszabadságnak a videó szereplője, Rónai Attila azt mondta: a felvételen ő szerepel, de az ott elmondottakból egyetlen szó sem igaz. Hozzátette, hogy valaki rávette minderre, s ezért a rendőrségen feljelentést fog tenni kényszerítés miatt.

A Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap a birtokába jutott rendőrségi feljelentésre hivatkozva azt írta: Rónainak az olajszőkítési ügyekben ismertté vált Portik Tamás mutatott be két férfit, akik azt állították, a Nemzetbiztonsági Hivataltól jöttek, és Kósa Lajosról gyűjtenek adatokat. A két férfi később azzal fenyegette meg Rónait, hogy régi ügyei alapján börtönbe juttatják, ha nem működik velük együtt.

A két lap által közölt feljelentés szerint a Kósa Lajost rágalmazó videót 2007-ben vették fel, az egyik, magát NBH-sként bemutató férfi vezényletével.

A BRFK a Magyar Hírlappal azt közölte: a feljelentés alapján három napon belül döntenek a nyomozás elindításáról vagy elutasításáról.

A rágalmazó videó miatt feljelentést tesz Kósa Lajos is, aki megjegyezte: 2002 óta minden választási kampányban érte támadás, s eddig mindegyik kapcsán indított jogorvoslati eljárást megnyerte.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.