Belföld

Szabadlábra helyezték Leinemannt

A ScienNet-ügyben előzetes letartóztatásban levő Leinemann Zsolt így indulhat az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson.

A Fővárosi Főügyészség kedden kezdeményezte az előzetes letartóztatásban levő Leinemann Zsolt szabadlábra helyezését.

A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ugyanezen a napon döntött arról, hogy – megváltoztatva a területi választási bizottság határozatát – Leinemann Zsolt, aki független képviselőjelöltként méretteti meg magát, indulhat Debrecen 2. számú választókörzetében.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: az ügyészség megkapta a hivatalos értesítést a jelölt nyilvántartásba vételéről, ezért még a keddi napon kezdeményezik a gyanúsított szabadlábra helyezését.

Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szerint a képviselő-választáson jelöltként igazolt személyt mentelmi jog illeti meg.

A területi választási bizottság korábbi elutasító határozatának indoklásáról Vasas Lászlóné, a testület vezetője azt mondta: a jelöltnek az ország minden tájáról odasereglett emberek gyűjtöttek ajánlószelvényeket, de erre nem volt meghatalmazásuk. E nélkül a cédulagyűjtés jogosulatlan adatkezelésnek számít – tette hozzá.

A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ugyanakkor keddi határozatában azt írta: “tekintettel arra, hogy a bíróság szemben a területi választási bizottsággal a meghatalmazások hiányára alapított szabálysértést nem találta megállapíthatónak, így a választási eljárás hivatkozott alapelveinek megsértése sem állhat fenn”.

A ScienNet nevű, Washingtonban bejegyzett cég magyarországi tevékenysége miatt adócsalás és sikkasztás miatt folyik eljárás. A vám- és pénzügyőrség 2009. november 20-án rendelt el nyomozást a ScienNet törzsvásárlói rendszerével kapcsolatosan. A társaság képviselőjét a bíróság november 27-én helyezte előzetes letartóztatásba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik