Azt is kijelentette, hogy nem az intézmények számára, hanem a nyújtott képzés színvonalára kellene büszkéknek lennünk.
Szerinte a rendszer hiányosságait mutatja, hogy miközben csúcsponton van a munkanélküliség Magyarországon, számos szakmában vannak betöltetlen munkahelyek.
Szintén szükséges, az utóbbi húsz évben várt, de elmaradt reformként említette az egészségügy, a nyugdíjrendszer, a közteherviselés – benne az adószisztéma -, valamint a közigazgatás átalakítását.
