Belföld

Fehéríteni kell a Jobbik cégeit?

A párt keményen bírálja a gazdasági visszaéléseket, de vezetői több olyan cégben érdekeltek, amelyek kisebb-nagyobb mértékben fittyet hánynak a szabályokra.

“A gazdasági visszaéléseket a közbizalom helyreállítása (…) érdekében szigorúan büntetjük” – áll a Jobbik programjában, amely nagy hangsúlyt fektet többek között a gyanús körülmények között csődbe menő cégek vezetőinek elszámoltatására. A Jobbik vezetőinek érdekeltségébe tartozó cégek adatai alapján azonban az átláthatóság és a tisztaság követelményét több saját cégüknél sem tudják maradéktalanul betartani – írja az origo.

Adóhátralék miatt folyik eljárás Novák Előd alelnök és Schön Péter gazdasági igazgató cége ellen, ráadásul Novák cége olyan címre volt bejegyezve, ahol a lakók nem is hallottak róla. Szintén furcsa székhelye van Szegedi Csanád cégének: a Szkíta Hadúr egy lakóház udvarára van bejelentve.

Hiányzó beszámolók, adóhátralék miatt indított végrehajtás és egy jogszabálysértést kimondó bírósági végzés – ilyen problémákkal küszködik több olyan médiacég, amelyek tulajdonosai ma is vezető jobbikos politikusok.

Török Gábor politikai elemző blogjában azt írja, hogy eddig azt hitte, “ebben a kampányban már nehezen elképzelhető olyan esemény, amely alapvetően rontaná a Jobbik választási esélyeit.” Szerinte a sorozatos botrányok rontják a párt hitelességét, és a Jobbik nem lesz képes elérni azt az eredményt, amelyre ezek nélkül számíthatott volna.

Ajánlott linkek:

Pornóbotrány sem roppantja meg a Jobbikot (FN.hu)
Saját cégeikkel megengedőek az adókerülés ellen harcot hirdető jobbikos vezetők (origo)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik