Belföld

14 éves lány verte meg tanárát Debrecenben

A hatodikos gyerek felpofozta a pedagógust.

Megverte az egyik tanárt egy debreceni általános iskola hatodikos tanulója kedden délelőtt. A 14 éves lány a történtek után hazament, de már előállították a rendőrök.

A debreceni Tégláskertben lévő egyik általános iskolában kedden délelőtt érkezett bejelentés a tanárverésről. Mint kiderült, a második órán a földrajztanár az egyik hatodik osztályos diákot – minősíthetetlen viselkedése miatt – többször is figyelmeztette, majd azt is kilátásba helyezte, hogy az igazgatóhoz fogja kísérni. A 14 éves lány ekkor a pedagógust megdobta a tolltartójával, majd odament hozzá és arcon ütötte.

Míg az érintett tanár a történteket elmondta az igazgatónak, a diák elment az iskolából – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Juhászné Kiss Katalin, a Debreceni Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

A diák intézeti nevelt, a rendőrök otthonában meg is találták és előállították. A történtek pontos tisztázása és a szemtanúk meghallgatása még tart, a rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást az ügyben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.