Belföld

Minden párt megadná az állampolgárságot a határon túli magyaroknak

Bizonyos feltételekkel mindegyik országos listát állító párt megadná a magyar állampolgárságot a határon túli magyaroknak - derült ki a pártok képviselőinek nyilatkozatából vasárnap a Duna TV Heti Hírmondó című műsorában.

A szocialista Szabó Vilmos a nemzetpolitikáról tartott választási kerekasztalon közölte, hogy az MSZP nyitott arra, hogy kettős állampolgárságot megadja a határon túli magyaroknak. Ugyanakkor felhívta arra figyelmet, jelenleg is létezik a kettős állampolgárság intézménye Magyarországon, illetve a kedvezményes honosítás is.

Simon Zsolt, a Civil Mozgalom képviselője elmondta, a csúfosan végződött 2004-es népszavazás miatt is meg kell adni az állampolgárságot, de erről a határon túli magyaroknak kell döntenie.

Szegedi Csanád, a Jobbik politikusa hangsúlyozta, hogy pártja be szeretné vezetni a kettős állampolgárság intézményét, ezért első tíz törvényjavaslatuk között fogják ezt kezdeményezni. Úgy fogalmazott: nem a kettős állampolgárság megadásáról, hanem a magyar állampolgárság „visszaadásáról” van szó, mivel a határon túli magyaroktól erőszakosan vették el azt.

Az MDF-es Kerék-Bárczy Szabolcs szerint nemcsak a Kárpát-medencei, hanem a nyugati magyarságnak is meg kellene adni a kettős állampolgárságot. Mint mondta, az MDF külön kezelné a szavazati jogot és az állampolgárságot, azok kapnának szavazati jogot, akik Magyarországon állandó lakhellyel rendelkeznek, és itt fizetik a közterheket.

A Lehet Más a Politika képviseletében felszólaló Mile Lajos arról beszélt, hogy a határon túli közösségek véleménye a meghatározó ebben a dologban. Utalt arra, hogy míg a nyugati államokban jogi kérdésként merül fel a kettős állampolgárság kérdése, addig Magyarországon ez identitásbeli kérdés.

A fideszes Németh Zsolt közölte, hogy támogatják a kettős állampolgárságot, a Fidesz és a KDNP már korábban benyújtotta ezzel kapcsolatos törvényjavaslatát a parlamentnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik