Az értékesítéssel a Magosz számításai szerint körülbelül 7,7 milliárd forint kár érte a magyar államot.
Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján alátámasztásul felolvasta egy ingatlanforgalmazó cég hirdetését, amelyben az említett 240 hektáros bábolnai telket mintegy nyolcmilliárd forintért kínálják eladásra.
A területet – amelyet még Horváth Klára kezdeményezésére írt ki pályázatra az állam – most az a cég akarja eladni, amely korábban két strómanon keresztül 227 millió forintért vásárolta meg – mondta Budai Gyula.
Álláspontja szerint Horváth Klára – aki országgyűlési képviselő is – nemcsak abbna vett részt, hogy a területet átjátssza a külföldi befektetőnek, hanem tevékenyen hozzájárult ahhoz is, hogy a befektető megszerezze, értékesítse ezt a földet.
Budai Gyula úgy látja, a polgármesternek a nyomozás során választ kell adnia arra a kérdésre, „mi volt neki ebben az üzlet”.
Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere a vádakra reagálva elmondta: az önkormányzat a jogszabályoknak megfelelően járt el, amikor a földterület eladásának kiírását kérte, mivel azon logisztikai parkot szeretett volna kialakítani egy külföldi befektető.
A területért 165 millió forintot reméltek, ehhez képest két magánszemély 227 millió forintért vásárolta meg azt – jegyezte meg. A polgármester közölte: a földhivatali nyilvántartásban ez a terület még mindig szántóként szerepel.
Azzal kapcsolatban, hogy Budai Gyula azt mondta, ha a Fidesz kormányra kerül, a bábolnai földeladás ügyét az elsők között fogja kivizsgálni, a polgármester elmondta: állnak elébe, nincsen takargatnivalójuk.
