Belföld

Törölte Oszkó titkos számát a tudakozó

A pénzügyminiszter szerint nincs sok haszna a lehallgatásbiztos telefonnak az asztalán.

Már nem adja meg a tudakozó Oszkó Péter titkosított kormányzati telefonszámát akárkinek. Erről maga a pénzügyminiszter nyilatkozott a TV2 reggeli műsorában, csütörtökön. Ahogy arról szerdán beszámoltunk a tárcavezető blogjában azt írta: olyanoktól kapott hívást a kabinet belső információcseréjére szolgáló, lehallgatásbiztos telefonján, akik a tudakozón keresztül akarták elérni a minisztériumot.

A titkosított vonal egyébként nem magyar specialitás, mert más országokban is létezhetnek hasonló készülékek, de kevés hasznuk van, ezért talán egy korábbi kormányzati ciklusban lehettek fontosak – magyarázta Oszkó a reggeli interjúban. A miniszter bevallotta, a három állampolgári híváson kívül egyszer sem nyúlt a kagyló után, a megbeszéléseket ugyanis ritkán tudják az irodából intézi a miniszterek; állandóan mozognak, ráadásul sokat találkoznak személyesen is.

A tárcavezető azt mondta, hogy adminisztratív hiba történhetett, amiből nem származott baj. Hozzátette: bár szívesen beszélget az emberekkel, ezt a jövőben nem a szupertitkos telefonon szeretné folytatni.

Ajánlott link:

Bárki felhívhatja Oszkó Pétert? (TV2)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik