Belföld

Fidesz: törvénysértő volt a gépek berepülése

Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője hazaárulás miatt tesz feljelentést az ügy miatt. Az MSZP szerint is szabályszegés történt.

Törvénysértő volt az izraeli gépek magyarországi berepülése, mert ehhez nem volt meg a magyar titkosszolgálatok hozzájárulása Lázár János, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke szerint. Az izraeli gépek belépéséhez hiányzott a titkosszolgálatok hozzájárulása, ezért a törvényeket megszegve hajtottak végre a mai napig ismeretlen célú berepülést az országba – hangsúlyozta a poltikus a bizottság ülésén.

A Fidesz arra kéri a kormányfőt, hogy még kedden hívja össze a nemzetbiztonsági kabinetet és vizsgálja felül a légtér igénybevételének katonai gépekre vonatkozó szabályozását, illetve mentse föl a Nemzeti Közlekedési Hatóság vezetőit. Demeter Ervin fideszes képviselő a honvédelmi bizottság ülésén kiemelte: fontos lenne, hogy csak azon államok gépei gyakorolhassanak Magyarországon, amelyek tagjai a NATO-nak, ebből a szempontból nem kell különbséget tenni például Izrael és Oroszország között.

Ugyanitt Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti (EP) képviselője bejelentette: feljelentést tesz hazaárulás és hűtlenség miatt ismeretlen tettes ellen az izraeli gépek ügyében. Az EP-képviselő a parlament honvédelmi bizottságának keddi rendkívüli ülésén kiemelte: az érintett politikusoknak is felelősséget kell vállalniuk a történtekért, és le kell mondaniuk.

Tóth Károly szocialista képviselő felszólalásában hangsúlyozta: a kormánynak már döntéseket kellett volna hoznia ebben a kérdésben, mivel szabályszegés történt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik