Belföld

Megint megszólal Gyurcsány

A Magyar Demokratikus Charta ma délután tartja a SYMA csarnokban a "Magyarországért, a köztársaságért" elnevezésű rendezvényét, amelyen Gyurcsány Ferenc volt kormányfő mond értékelő beszédet.

A rendezvényen a volt miniszterelnök mellett Vitányi Iván és Bauer Tamás, a charta szóvivői is felszólalnak. Gyurcsány Ferenc az MTI-nek adott interjújában korábban úgy fogalmazott: “ez egy beszéd lesz, tisztességes, egyenes mondatokkal, szenzáció nélkül. Olyan lesz, amilyennek megismertek: nem fogom elrejteni sem a véleményemet, sem a szenvedélyemet” – mondta.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője korábban azt mondta: a Magyar Demokratikus Charta rendezvénye az MSZP vezetésével egyeztetett kampányrendezvény, amelyen a párt elnöksége is képviselteteti magát. Az MTI úgy tudja, az elnökség képviseletében Juhász Ferenc alelnök lesz ott a SYMA Csarnokban.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként a 2008. július 5-ei melegfelvonulás másnapján kezdeményezett jogos nemzeti önvédelmet Magyar Charta néven a szélsőségek, az indulatok, az intolerancia ellen. Eredetileg szeptember 6-ára gyűlést terveztek, később azonban a kormányszóvivő jelezte, aznap alakul meg a Magyar Demokratikus Charta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik