Kovács Bence János, a beruházás előkészítésében résztvevő, valamint az ott elköltött önerő egy részét biztosító Gropo Milton elnöke – amely cég nem tulajdonosa a hitelt felvenni szándékozó projektcégnek, a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. -nek – a Balatonring befektetőinek álláspontjáról azt mondta: jelentős összegeket fektettek a beruházás megvalósításába, amit folytatni kívánnak. A jövő héten Magyarországra utaznak a befektetők, valamint a verseny jogtulajdonos Dorna képviselői, hogy egyeztessenek a pálya jövőjéről. Pillanatnyilag többféle megoldás is kínálkozik. A befektetők szándéka szerint jövőre megépülhet a motoros versenypálya – tette hozzá.
Közlése szerint mindenképpen indítanak pereket a befektetők a hitel, így a pályai idei elkészülésének meghiúsulása miatt, de hogy pontosan kik ellen és milyen jogcímen, arról a jövő héten adnak tájékoztatást.
