Belföld

Bajnai: kifelé tartunk a válságból

Magyarország elindult kifelé a gazdasági-pénzügyi válságból, ezt egyértelműsítik az év első hónapjának gazdasági mutatói - mondja a kormányfő.

Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön egy tiszaújvárosi rendezvényen hangsúlyozta: szükség volt arra, hogy a válság kellős közepén olyan intézkedéseket hozzon a kormány, amelyek az országot a válság után is vonzóvá teszik a befektetők számára. Hozzátette: a válság közepén végrehajtott cselekedetek döntik el, hogy hol jönnek létre munkahelyek.

Azzal, hogy a kormány tudatosan elkezdte a munkát terhelő adókat jelentősen csökkenteni, Magyarországot vonzóbbá tette más országokhoz képest a befektetőknek. Ezzel a stratégiával, a tudatos iparpolitikával, az infrastruktúra fejlesztésével olyan környezetet teremt, amely az országot még vonzóbbá teszi – mondta Bajnai Gordon. Leszögezte: a januári adatok azt mutatják, helyes az út, hiszen az év első hónapjában az előző év hasonló időszakához képest 5,5 százalékot meghaladóan nőtt az ipari termelés, és 13 százalékkal az export.

A miniszterelnök hangsúlyozta: már a válság előtt is a külföldi tőkebefektetők Európa ötödik legvonzóbb országának tartották Magyarországot, és azokkal a változtatásokkal, amelyeket a kormány megtett, az ország még inkább előrébb léphet, ennek eredményei a következő években már érezhetőek lesznek. Ugyanakkor az is kívánatos, hogy legyenek erősek a magyar vállalkozások, és működjenek a legmodernebb ágazatokban is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik