Belföld

Mégis a tanulmányból fizették ki Abát?

A volt vezérigazgató eddig nem perelte be utódját.

Valóban a valódi ár többszöröséért kötött szerződést a BKV a fénymásoló-állomány felmérésére az azóta fantomizálódott Optimismo Kft.-vel. A különbözetből fizették ki Aba Botond végkielégítését – tudta meg a HírTV BKV közeli forrásból.

A vállalkozás 20 millió forintot zsebelt be a feladatért. Aba Botond végkielégítéséről utódja, Antal Attila a Magyar Nemzetnek adott interjújában úgy fogalmazott: a volt vezérigazgatónak a Demszky Gáborhoz és Hagyó Miklóshoz köthető lobbikör ígérte meg: emelt fővel távozhat a cégtől, a végkielégítés pénzügyi fedezetét pedig a fénymásoló szerződésen keresztül rendezték.

Ezért az állításáért Aba Botond korábban perrel fenyegette meg Antal Attilát, eddig azonban nem tett jogi lépéseket. Tegnap este a hírTV-nek a BKV volt vezérigazgatója azt mondta, hogy meg kell hallgatnia az ügyvédjét, ő miként látja a kialakult helyzetet. Addig nem nyilatkozik, amíg nem tájékozódott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik