Belföld

Kiszáll a Balatonringből az MFB

A Magyar Fejlesztési Bank nem nyújt hitelt, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő pedig visszavonja a tendert a sávolyi beruházások ügyében.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nem köti meg a Balatonring hitelszerződését, amit már jelzett a tulajdonosi jogokat gyakorló miniszternek – mondta az MTI-nek Őry-Kovács Katalin, az MFB kommunikációs igazgatója.

Őry-Kovács Katalin, az MFB kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-nek elmondta: a szerződés előtti jogi átvilágítás olyan kockázatokat tárt fel, ami miatt az MFB úgy döntött, jelzi a tulajdonosi jogokat gyakorló miniszternek, hogy nem köti meg a szerződést.

“A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és annak tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) ma úgy döntött, hogy nem köt szerződést a beruházóval a Sávolyra tervezett magyarországi MOTO GP pálya megépítésére” – közölte Őry-Kovács az FN.hu-val. “Az MFB az NFGM-el egyetértésében úgy látja, hogy egy ilyen nagy volumenű beruházás állami hitellel való fejlesztésének esetében széleskörű pénzügyi, jogi garanciarendszerre van szükség. Ez összetett garanciarendszer összességében nem áll fenn” – indokolja a döntést.

“A Bank a beruházással kapcsolatos üzleti kockázatról több alkalommal egyeztetett a beruházóval. A tárgyalások végén világossá vált, hogy a beruházó nem tudja vállalni az MFB által támasztott feltételeket. Az MFB és az NFGM a kockázatok kezelésére nem kapott megnyugtató megoldási javaslatokat a beruházótól.” – közölte az igazgató, aki hozzátette, hogy a beruházás kivitelezése több szempontból is nagyon fontos az országnak, ha tehát a beruházó más konstruckióban megvalósítaná a Moto GP pálya tervét, akkor a kormány “kész állami kötelezettséget vállalni a versenyek megrendezéséhez szükséges jogdíjak biztosítására”.

Jövő héten visszavonja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Sávoly településen létesülő Moto GP versenypálya megközelítéséhez szükséges, a Magyar Államot terhelő útépítésre írt ki nyílt közbeszerzést – mondta az Index hírportálnak Fazakas Orsolya, a NIF kommunikációs igazgatója.

Fazakas Orsolya megjegyezte azt is: cégüknek a közlekedési tárca 2009. december 3-i keltezésű levele rendelte el az útépítési tender kiírását. A minisztériumi levélben 2010. június 26-i dátum szerepelt befejezésre, elvárt határidőként.

Az e hét szerdán a Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint a feladat két részből állna: az első a sávolyi autópálya csomópont összekötő ágát körülbelül 700 méteren át kell építeni, hogy az közvetlenül csatlakozhasson a 7. számú főúthoz, a második feladat pedig egy 250 méter hosszú földút átépítése aszfaltozott úttá. A munkával idén június 15-re kell elkészülni.

Az ajánlattételi határidő a felhívásban április 19. Az eredményhirdetés tervezett időpontja április 29., míg a szerződéskötésre május 19-én került volna sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik