Belföld

Bajnait tanúként hallgatta meg az ügyészség Sukoró-ügyben

Tanúként hallgatta meg Bajnai Gordon miniszterelnököt a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán a Sukoró-ügyben.

Szollár Domokos szerda este az MTI-nek elmondta: a kormányfő szerdán tanúként a Központi Nyomozó Főügyészség főügyészének megkeresésére részletesen válaszolt az ügyészség kérdéseire a Sukoróra tervezett, és azóta ott meghiúsult turisztikai beruházással kapcsolatban.

A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy a kabinet tavaly nyáron a miniszterelnök kezdeményezésére belső vizsgálatot indított a telekcsere ügyében, amelynek végén a Pénzügyminisztérium az eredeti állapot visszaállítását kezdeményezte.

Mint monda, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által indított bírósági eljárás jelenleg is folyamatban van annak megállapítására, hogy a tervezett beruházás helyszínéül szolgáló területek cseréje szabályos volt-e.

A kormány, ahogyan eddig, továbbra is minden segítséget megad az ügyben eljáró hatóságok munkájának támogatására – jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik