Belföld

Orbán tisztában van a saját felelősségével

A változtatás szükségességét hangsúlyozta Orbán Viktor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) budapesti gazdaságpolitikai fórumán.

Ez így nem mehet tovább, sürgősen változtatni kell, és ennek éppen itt az ideje – mondta a Fidesz elnöke, aki több száz meghívott előtt úgy fogalmazott: “A remény hozott ide minket ezen a napon.”

Kijelentette: reménytelen helyzet nincs, csak reménytelen kormányok, szegény ország nincs, csak gyenge kormányzattal megvert országok vannak.

A pártelnök szerint a változtatásban mindenkinek megvan a maga dolga, az övé is, és tudatában van a helyzet súlyosságának és a saját felelősségének is.

Orbán Viktor azt mondta, Európában a neoliberális korszak véget ért.

nyakó istván:

Az MSZP szerint kizárólag hangulatkeltés a Fidesz által létrehozott gazdasági tényfeltáró bizottság, nincsenek ugyanis “szekrényben maradt csontvázak”, egyértelmű a helyzet. Az MSZP szóvivője hangsúlyozta: teljesen hiteltelen Orbán Viktor minden egyes erre a kérdésre vonatkozó szava, mivel – bár lehetősége lett volna rá – sem a Fidesz, sem a KDNP nem ment el a Pénzügyminisztériumba tájékozódni az államháztartási adatokról.

Gazdasági tényfeltáró bizottság felállításáról döntött a Fidesz az elmúlt napokban – jelentette be Orbán Viktor. A bizottság vezetését Varga Mihály volt pénzügyminiszterre bízzák, és felhatalmazzák, hogy külső szakértők bevonásával kezdje meg a gazdaság teljes átvilágítását.

A pártelnök indoklásképpen azt mondta, Magyarországon van egy olyan “úttorlasz”, amely máshol nincs: az, hogy néhány év óta az országban gyakorlattá vált, hogy a kormány eltitkolja és meghamisítja a valós költségvetési számokat.

Vállalja

szollár domokos:

A kormányszóvivő szerint nyitott kapun dörömböl a Fidesz, mert a költségvetés és a magyar gazdaság helyzete mindenki számára megismerhető.

Orbán Viktor vállalja, hogy ha kormányra kerül, akkor a vállalatok adóterheit négy, a lakosságét hat év alatt a régiós versenytársak szintjére csökkenti pártja. A Fidesz elnöke az euró bevezetésének időpontjára “nem tudott kezet adni”; ígérte, a családon belüli öröklésnél “szabad vagyonáthárítást” vezetnek be.

Csányi

Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója ugyanitt azt mondta: “Nincs kőbe vésve a 4 százalék körüli államháztartásai hiány.”

A bankár cáfolta azt a sokak által sugallt, a magyar gazdaság talpra állításának egyetlen megoldását, miszerint le kell értékelni a forintot. Mint mondta: az OTP számításai szerint “260 forint körül van a magyar deviza egyensúlyi állapota”.

Hozzátette: a leértékelődésnek több negatív hatása lenne a GDP-re nézve, mint előnye, 270-285 forintos leértékelődésnek még lehetnek pozitív hatásai az exportra, de ennél nagyobb arányúnak már nem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik