Belföld

Nyolchónapos terhes betörőnőt értek tetten

Egy 24 éves nő irányította annak a négyfős betörőbandának a „munkáját”, amely a napokban került rendőrkézre Veszprémben. A megyeszékhelyen és a környező kistelepüléseken a csapat másfél hónap alatt összesen legalább 12 kisboltba és trafikba tört be. Szülés előtt egy hónappal érték tetten.

Veszprémi betörőbandát kapott el a rendőrség, melyet egy 24 éves nő irányított – írja a police.hu. Az üzletekből főleg a dohányárut vitték el, összességében több millió forintos kárt okoztak a betörők a tulajdonosoknak – ismertette az ügy részleteit a nyomozást vezető Kovács Zoltán rendőr főhadnagy, a Veszprémi Rendőrkapitányság alosztályvezetője.

Egy éjszakai igazoltatás során került a gyanúsan viselkedő csapat a rendőrség látókörébe. Ezt követően a veszprémi nyomozók több mint egy héten keresztül megfigyelték a csoportot, adatokat gyűjtöttek annak tagjairól, majd összehangolt házkutatásokat hajtottak végre. A tárgyi bizonyítékok és tanúvallomások alapján négy berhidai férfit és egy veszprémi nőt gyanúsítanak a tizenkét betöréses lopás elkövetésével.

A fiatal nő beismerő vallomást tett. Elmondta, ő jelölte ki azokat a boltokat, ahová betörtek, ő derítette ki, milyen biztonsági berendezések vannak telepítve, nem egyszer ő volt a sofőr, míg a többiek, végrehajtották az utasításokat. Többnyire az ajtó, ablak befeszítésével, esetleg betörésével, falbontással jutottak be az üzletbe. Főként dohányárút, váltópénzt, szeszesitalokat zsákmányoltak.

A fiatal nő egyébként korábbi élettársi kapcsolata során ismerkedett meg későbbi csapatának több tagjával. Kovács Zoltán hozzátette, hogy a nőt szülése előtt egy hónappal például Veszprémben garázsfeltörés közben érték tetten, nem mindennapi látvány volt a kismama feszítővassal a kezében.

A veszprémi V. Mónika – tekintettel arra, hogy egyedül látja el néhány hónapos, valamint két éves gyermekét, illetve figyelembe véve teljeskörű beismerő vallomását – szabadlábon várja az eljárás lefolytatását.

A 42 éves B. Ottó, aki a nyomozás adatai szerint a bűncselekmények elkövetésében minden alkalommal részt vett, előzetes letartóztatásban van. A betöréses lopásokkal gyanúsítható további három férfi szintén szabadlábon várja az eljárás lefolytatását. A rendőrség még keresi az orgazdát, illetve vizsgálja, hogy további bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható-e az ötfős banda.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik