Belföld

Indulhatnak a csoportos próbaperek

Egy hamarosan hatályba lépő módosítás itthon is megnyitja az utat az Amerikában elterjedt csoportos kártérítési perek előtt.

Az eddig jobbára mellényzsebből kifizetett hatósági bírságoknál nagyságrendekkel nagyobb összegekről szóló kártérítési perekre kell felkészülniük a kartellező, fogyasztókat megtévesztő, munkásaikat nyomorgató vagy éppen környezetszennyezéssel másnak kárt okozó cégeknek – írja a Népszabadság.

A csoportos perek az Európai Bizottság szerint is nagyobb visszatartó erővel rendelkeznek a tilosba tévedő vállalatokkal szemben, mint a sokszor nehézkes hatósági eljárások. Ebben az esetben ugyanis csak bizonyos összeghatárig bírságolhatnak az állami szervek. A jelenlegi szabályozás szerint például az elmarasztalt cégre az éves nettó árbevételének 10 százaléka róható ki, de a maximális büntetésre eddig kevés példa akadt.

Csoportos perekre – felperesi pertársaságok formájában – ugyan eddig is volt nálunk lehetőség, ezek azonban meglehetősen elhúzódó, nehézkes jogviták voltak. A felpereseknek esetlegesen külön-külön kellett bizonyítaniuk a károkozás tényét és a mértékét. Ráadásul a magas perköltségek miatt magánszemélyek eddig csak jelentős kár esetén mentek bíróságra nagyvállalatokkal szemben. Az új rendszerben, csoportba tömörülve, már sokkal kisebb kárérték esetén is „jövedelmező” lehet a pereskedés.

A civil szervezetek üdvözölték a módosítást, és a folyamatban lévő ismertebb ügyeikkel kapcsolatban több esetben próbaperre készülnek. Így a fővárosi önkormányzatot, a bankokat és a Magyar Közutat is bíróságra vihetik.

Ajánlott linkek:

Jönnek a csoportos perek (Népszabadság Online)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik