Belföld

A magyar EU-elnökség a vízről szól

Az uniós vízirányelv végrehajtását és az európai Duna-stratégia elfogadását akarja középpontba állítani a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) 2011 első felében, a soros magyar EU-elnökség idején - tájékoztatott a zöldtárca.

A 2000 végén hatályba lépett víz-keretirányelv szerint a tagállamoknak 2015-ig “jó állapotba” kell hozniuk felszíni és felszín alatti vizeiket; ez az állapot nemcsak a víz tisztaságát jelenti, hanem a vízhez kötődő élőlények megfelelő életterének, illetve a megfelelő vízmennyiségnek a biztosítását is. A magyar elnökség egyik legfontosabb célja, hogy segítse az ennek elérésére kidolgozott tagállami intézkedési programok végrehajtását.

Szintén a vízügyhöz kapcsolódó kiemelt feladat lesz az európai Duna-stratégia végleges elfogadása 2011 első felében. Hangsúlyt kap majd a szélsőséges vízjárási események összehangolt kezelése is, különös figyelemmel az éghajlatváltozás hatásaira – közölte a minisztérium.

A zöldtárca a magyar elnökség idején a vízügy mellett további négy feladatot tervez kiemelni: a lisszaboni stratégiát követő, jelenleg készülő EU2020 versenyképességi stratégia és az unió fenntartható fejlődési stratégiája közötti összhang erősítését; a 2012-ben lezáruló 6. környezetvédelemi akcióterv értékelésének megkezdését, illetve a 7. akcióterv előkészítését; az EU biodiverzitási stratégiájának megerősítését és hatékony végrehajtását; végül a nemzetközi klímapolitikai tárgyalások folytatását (illetve, ha addig sikerül megegyezni, a végrehajtás előkészítését), valamint az EU klíma-energia csomagjának végrehajtásával kapcsolatos közösségi feladatok ellátását.

A KvVM az MTI megkeresésére azt is közölte, hogy a tervek szerint a magyar elnökség idején is több miniszteri szintű ülést tart a környezetvédelmi tanács, és több szakértői szintű, kormányzati szervezésű környezetvédelmi rendezvény is lesz Magyarországon.

A tárca közlése szerint jórészt már kiválasztották az elnökségi felkészülésben részt vevő munkatársakat. A szakértői csoport olyan köztisztviselőkből áll, akik jelenleg is aktívan közreműködnek az unióval kapcsolatos feladatok ellátásában. Az elnökségi időszak végéig a környezetvédelmi területen is lehetőség nyílt a szakértői gárda megerősítésére – közölte a minisztérium, de számokat nem adott meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik