Belföld

11 százalékos a munkanélküliség hazánkban

Az Európai Unióban stagnál, Magyarországon emelkedett a munkanélküliség aránya - derül ki az Eurostat legfrissebb jelentéséből. A Fidesz szerint ez is a kormány elhibázott gazdaságpolitikáját bizonyítja.

Nem változott a munkanélküliség az euróövezetben és az Európai Unióban januárban az előző hónaphoz képest. Az eurót használó 16 tagállamban 9,9 százalék, a huszonheteknél 9,5 százalék volt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta – közölte hétfőn az Eurostat.

Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint egy évvel korábban, 2009 első hónapjában az euróövezetben 8,5 százalékos, az unió egészében pedig 8,0 százalékos volt a munkanélküliség.

Magyarországon az uniós számítási módszer alapján a tavaly januári 8,8 százalékról egy év alatt 11,1 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta.

A Fidesz szerint ez a szám újabb bizonyíték arra, hogy az MSZP-kormány alkalmatlan a válság kezelésére.

“Egy év alatt jelentősen, 11 százalék fölé emelkedett hazánkban a munkanélküliség, köszönhetően a szocialista kormány elhibázott, megszorításokra épülő gazdaságpolitikájának” – írta ezzel kapcsolatban Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.

A helyettes szóvivő hangsúlyozta, a Fidesz nemzeti ügynek tekinti a munkahelyek megvédését, és tíz év alatt egymillió új, legális munkahely létrehozását tűzi ki célul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik